logo

"Nekünk kell a változássá lenni, amit a világban látni akarunk."

Mahatma Gandhi

Faültetési projektünk Malawiban
2017. 04. 10.

Az Egyesületünk és a malawi Jacaranda Alapítvány között meglévő együttműködés keretében 2016-ban faültetési projektbe kezdtünk Malawiban.

Malawi egész területén, főleg a déli részén, egyre több problémát okoznak a túlzott fakivágások. A Blantyre városát körbevevő három hegy már majdnem teljesen lekopaszodott, ami nem csak a látvány miatt szomorú, de a növényzet hiánya miatt a termőföld is elmosódik. Emellett az esőzések áradásokba torkollnak, melyek tönkreteszik a helyi lakosság házait is.

Egyesületünk tagjai fontosnak érzik, hogy ez a folyamat megálljon. Az első akciónk 2016 szeptemberében és októberében 400 fát ültetünk el közösen a Jacaranda Iskola 400 diákjával. A Jacaranda Iskola évek óta partnere az Egyesületünknek, jelenleg 400 közép- és általános iskolai árva diák tanul náluk, innen jött az ötlet, hogy minden gyereknek legyen egy saját fája. Az összes facsemetét az iskola mezőgazdasági tanára szerezte be a helyi piacról, melyek közül mindegyik Malawiban őshonos, kivéve a jacaranda fát, melyből 7 darabot ültettünk el ünnepélyesen az iskola kerítése és a főút között. A jacaranda fa az iskola névadója és szimbóluma is egyben. Ezután a népes csapat átvonult a Jacaranda Alapítvány épülő óvodájának színhelyére, ahol további 40 fát ültettünk. A maradék, több mint 300 fát pedig a diákok a hét többi napján folyamatosan ültetik el az iskola környékén.

További faültetési akciókat vittünk véghez 2017-ben és 2018-ban is, valamint minden orvosi misszió során igyekszünk bevonni a magyar doktorokat és együtt véghezvinni a telepítéseket.

A projektet minden alkalommal folytatjuk, amikor valamelyik tagunk Malawiban tartózkodik.

kapcsolat

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérdése van? Írjon nekünk és mi 24 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Elérhetőségeink

Földkelte Kulturális és
Környezetvédelmi Egyesület

4600 Kisvárda
Toldi Miklós Utca 29.
Hungary

Tel.: +36 70 775 9282

E-mail: foldkelte@gmail.com

Adószám: 18816154-1-15

© 2019-2024 www.planetrise.org | adatkezelési tájékoztató powered by
logo
adományozás bemutatkozás hírek Mit teszünk Önkéntes programok Mit tettünk tagok Fotók videók kapcsolat