Dávid Zambiából – XXXIX. blogbejegyzés
Életemben először az Atlanti-óceán közelében. Mindig is szerettem a vizet és már gyerekkorom óta van egyfajta különös, ugyanakkor megmagyarázhatatlan kötődésem is iránta. Az elmúlt években sokat böngésztem a netet kíváncsiságból.
Nagyon érdekeltek a különféle vízi állatok, a tengerek élővilága és persze az óceánok titkai. Sok kérdésem van és ahogy telik az idő, egyszerűen csak egyre több lesz belőlük.
Vajon milyen rejtélyek lapulhatnak a felfedezetlen vízterületek mélyén? Természetesen nem csak a filozófiai megközelítések érdekesek számomra. Nem csak az, hogy eljátszom egy pár hajmeresztő elmélettel az óceánokról vagy épp arról olvasgatok, hogy mekkora a Nagy Fehér Cápa mérete az emberhez képest.
A spirituális oldal...
Maga a tudat, hogy mekkora egy óceán területe, már önmagában is brutális gondolat tud lenni. Hát még az amikor az ember teljes testközelből megtapasztalja ennek a mérhetetlen erejét és szépségét. A hullámok, az illatok és a vízből áradó tisztaság... leírhatatlan érzés...
Nem csak tekintélyt és tiszteletet parancsol egy ekkora víztömeg... erős kötődést is vált ki az emberből és ugyanakkor egyfajta lágy, nyitott és harmónián alapuló kapcsot képez köztünk és a természet között.
Fotó: Észak Atlanti-óceán, Portugália, Aveiro partjairól
